Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emo

 

Az emo a hardcore punk zene egyik ága. Az „emo” szócskát a kezdetektől fogva számos különböző jelentéssel alkalmazzák, amelyek között gyakorta csak a közös eredet az összekötő kapocs. A kifejezés használatának jogossága is számos vita tárgya volt már.

 

Eredeti formájában az „emo” kifejezés a 1980-as évek közepén a washingtoni hardcore punk szcéna hangzásvilágának és az ehhez köthető együtteseknek a leírására szolgált. A későbbiek folyamán ugyanezt a színtért nevezték „emocore”-nak is, ez utóbbi az „emotional (érzelmes) hardcore” rövidítéseként szolgált. A korszak legfontosabb együttesei a Rites of Spring, Embrace, One Last Wish, Beefeater, Gray Matter, Fire Party, és valamivel később a Moss Icon. Az emo első hulláma az érintett együttesek többségének felbomlásával ért véget a korai 1990-es években.

A '90-es évek közepétől kezdve alkalmazták a szót az emo első hullámában feltűnt Fugazi együttes nyomdokait követő indie rockegyüttesekre is. Együttesek, például a Sunny Day Real Estate vagy a Texas Is the Reason az emo dallamosabb, kevésbé kaotikus oldalát mutatták meg, mint a korábbi generáció. Az ún. „indie-emo” színtér a '90-es évek végéig működött, amikor is több együttes feloszlott vagy más stílusra váltott.

 

Ahogy a megmaradt indie emo együtteseket felkapta a mainstream, újabb együttesek egyre populárisabb hangzást teremtettek, amelyre a popkultúra végülis rányomta az „emo” bélyeget. Emellett, ahogy az „emo” szó a múltban is együttesek változatos körét jelölte, a mai emoegyüttesek listája még bonyolultabb és összetettebb, ami a kifejezés zenei szakkifejezésként való használatát rendkívül megnehezíti.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Re: Sziasztok

(emolovely@freemail.hu, 2011.07.13 17:34)

ez egyszerű:
ott a kes azt leszurod magad,
egyszer apam eszrevette hogy aztat csinalom es 4 honapig szobafogságra
itelt.nem baj
bujj el valahova azt ott old meg magad

Re: Re: Sziasztok

(Black/White, 2011.12.07 19:22)

te meg szurkáld magad ha ekkora gyökér vagy

Re: Re: Re: Sziasztok

(emolovely@freemail.hu, 2011.12.23 11:33)

rákosoggyá ki te fasz vagy picsa honét tuggyam

Re: Sziasztok

(Black/White, 2011.12.07 19:21)

lényegébe ezzel jár már ez a stílus, hála az emberi hülyeségnek... attól hogy a stílust akarod képviselni nem kell vagdosnod magad mert ez egy nagy baromság -,-

szegény óóó

(szegény óóó, 2011.07.28 10:02)

Sziasztok!
Légyszíves adjatok valami tippet mert a barátnőm emo
akar lenni.És a kiskutyulim is bajban van,mert beteg.
Szegény állat!Légyszíves írjatok erre a címre:
-enjonegg03-@hotmail.hu
Kösziiiiiiiiii!!!!!!!!!!

Re: szegény óóó

(Black/White, 2011.12.07 19:17)

kutyát ha beteg arra nem tok tippet adni :/

stílusra meg rá kell olvasni oldalakon hogy mégis mit jelent a stílus nem azt el hinni amiket mások be firkálnak a fórumokba..

m

(emo girl , 2011.11.22 13:07)

Jaj de jóóóóóóóóóóóó ez az oldal én minden nap nézem

techila@fremail.hu

(Rostás Mária, 2011.08.31 11:35)

szeretnénk portré filmet készíteni rólad kérlek irj vissza és részleteket meg beszéljük.06704551389 techia@freemail.hu

Re: techila@fremail.hu

(emolovely@freemail.hu, 2011.09.24 08:57)

te meg kia szar vagy???????egy szhiologus?csak azt ne.UTÁLAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

Re: techila@fremail.hu

(emolovely@freemail.hu, 2011.10.04 14:43)

büdos kurva anyad

emolovely@freemail.hu

(Emo Lovely, 2010.11.16 16:58)

Én kedvelem az emokat,én is az vagyok.A szabad időmben az ereimet szokom vagdosni.10 éves vagyok,és sajna szaros pszchiológushoz is kell járnom!!!

Re: emolovely@freemail.hu

(emo girl forever, 2011.03.27 14:47)

10 éves?!?!?!?!?!?! nem vagy normális! csak vicc volt! én 11 vaok és én is emo ! naon sajnállak a pszchiológus miat...:( na m1....LUCKY!

Re: Re: emolovely@freemail.hu

(emolovely@freemail.hu, 2011.05.13 19:33)

Igen 10 éves vagyok.Bajod?Te meg 11.Egy évvel idősebb.Na!Mi a neved?Engem Annabellának hívnak.Egyszer megfenyegettem a tanárt hogy ollóval leszúrom magam.És elkezdtem a szeme láttára magamba szúrni az ollót.És mi történt?Igazgatói.....Köcce!Forever please!XD EMO DEATH-HALÁL-KÍNZÓKAMRA

Re: emolovely@freemail.hu

(emog girl, 2011.08.29 15:44)

szia sajnálom a szihologust .én 13 éves vagyok éls én is vagdaltam már jopárszor magamta . nekem is a szihologus lesz a vége szal együt érzek veled

nemethagnes100@freemail.hu

(emo girl, 2011.08.29 15:43)

Csá minendkinel!!!
Én egy 13éves lány vagyok aki emos akrleni,és nagyon gáz ,hogy az emosokat csak 1 drogos *ku*váknek nézik.ők is emberek,és anyi ,hogy más a stilusuk .

Party zone?!

(pityk@, 2011.07.21 15:40)

Sziasztok!
Az előbb ezzel a címmel írtam egy kommentet, de eltűnt! Szóval bp-i emo-s szórakozóhely érdekelne. Aki tud írjon légyszi.
fuegooo03@gmail.com
az e-mail címem, de ide is várom a válaszokat (amennyiben nem tűnik el)

xxxemoboy97xxx@gmail.com

(xXx gabbe xXx, 2011.07.18 12:17)

pfúúúúúú b@sza + mindenki aki azért jött ide hogy le olcsa az emot!!!!
most komolyan kérdem hogy baj hogy ha vaki emo????
ezt az életet választotta, választottuk!!SZÁJATOK MÁR LE RÓLUK, RÓLUNK!!!!!!!!

nauristen

(all, 2011.05.17 00:24)

figyi ..ez maar beteges ^^ nem iss inkabb szanalmas-.- hova fajul ezavilagg??10 meg 11 evesek pozerkodnak emo vagyok meg en is ,sz tem meg aztse tudjatok 1altalan h mi az a emo....nem attol leszel emos mert vagdosod magad meg mert ugy oltozol vagy ugy hordod a hajad....ha nemmegy az aterzes akkor nem kell eroltetni mert felesleges ....de ezt irhatnam honapokig mert tudnak meg irni ...na de BB *-*

Re: nauristen

(emolovely@freemail.hu, 2011.05.18 17:36)

figyejj ide!te nem tudod az érzésvilágomat,szóval le lehet magad állítani.
nem te idéztél szellemet,nem te harapod magad,nem te karmolod magad.
ismerek egy szellemet.akár szólhatok is neki,hogy intézzen el téged.na
forever please XD emo halál-death

Re: nauristen

(emolovely@freemail.hu, 2011.05.18 17:41)

apád f......a az a beteges,meg a szánalmas
nem tudom mi az emo?na gyere ki atemetőbe
aztán megnézhetsz
hozom a kést is